humánfejlesztés, emberi erőforrás tanácsadás, karrierelemzés
Bemutatkozás
Gróf-Mohos Edina vagyok humánfejlesztő, emberi erőforrás tanácsadó, karrierelemző és doktorjelölt. Végzettségeimet az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán szereztem, jelenleg a szakválasztási motivációval kapcsolatos kutatómunkámat végzem a Neveléstudományi Doktori Iskola Andragógia program keretében.
Saját bőrömön is megtapasztaltam egyrészt a pályaválasztás, pályaváltás és a karriertervezés nehézségét, továbbá ennek kihatását az élet más területeire, köztük az egészségre is. Testünk jelez, ha nem vagyunk a helyünkön, ennek észleléséhez és a változás/változtatás megvalósításához sok esetben segítség kell. Mesterképzésem alatt döntöttem el, hogy szeretnék tanácsadóként a pályaorientációs és karrier területre specializálódni, ezáltal másoknak könnyebbé tenni a pályaválasztás, a pályaváltás és a karrierépítés rögös útját. Célom, hogy minden hozzám forduló kliens megtalálja a neki való, önazonos pályát, szakmai irányt, továbbá olyan tudással és készségekkel távozzon a tanácsadási folyamatból, melyekkel későbbi karrierútját önállóan is tudja menedzselni, könnyebben megbirkózhat az adódó nehézségekkel, ez a segítség pedig összességében hozzájárul az életminősége javulásához is.
Segítek, hogy ne csak a lehetőségeit lássa, hanem el is induljon a megvalósítás útján! Konkrét lépésekkel, erősségeire építve, a munkaerőpiac realitásaihoz igazítva támogatom, legyen szó pályaválasztásról, karriertervezésről, pályaváltásról vagy álláskeresésről.